Anthony de Mello, az indiai születésű jezsuita szerzetes és pszichoterapeuta spirituális műveiben világnézettől függetlenül akart mindenkinek segíteni a lelki fejlődésben. Ebben olyannyira sikeres volt, hogy a katolikus egyház 1998-ban el is ítélte egyes nézeteit: "...már korai munkáinak egyes helyein és későbbi írásaiban nagyobb mértékben megfigyelhető folyamatos távolodása a keresztény hit lényegétől. … A jelen Figyelmeztetéssel, a keresztény hívő értékeinek védelmében, a kongregáció kijelenti, hogy a fenti tételek összeférhetetlenek a katolikus hittel és súlyos károkat okozhatnak." (Joseph Ratzinger, a későbbi XVI. Benedek pápa)
De Mello könyveit két csoportba sorolhatjuk: az egyikben saját szavaival, saját tapasztalatai alapján ír a spirituális útról, a másikban rövid történetekkel vezeti saját felismerésekhez az olvasót. E történetek nem újak, a legtöbbet már máshonnan is ismerhetjük, de a szerző egy-két mondatos kommentárjai segítenek megtalálni valódi értelmüket. A Szárnyalás is ebbe a csoportba tartozik. Kiváló olvasnivaló bárkinek világnézettől függetlenül. Mivel a történek java mindössze 1-2 oldal, s a könyv a legkisebb táskában is elfér, az sem lehet kifogás, hogy nincs időnk olvasni.
A könyv megvásárolható a Libri online webáruházában.
Ízelítőül a kedvenc történetem:
A Meidzsi dinasztia uralkodása alatt élt két híres tanító Tokióban. Annyira különböztek egymástól, amennyire csak lehetséges volt. Egyikük, Unso, egy Singo tanár, olyan ember volt, aki aprólékosan betartotta Buddha minden egyes előírását. Jóval hajnal előtt kelt, már kora este visszavonult, semmit sem evett napnyugta után, és sosem ivott alkoholos italt. A másik, Tanzan, mint filozófiaprofesszor tanított a Császári Todai Egyetemen. Ő semmilyen előírást sem tartott be, evett, amikor kedve szottyant rá, és még nappal is aludt.
Egy nap Unso meglátogatta Tanzant, akit a poharai között talált. Ez meglehetősen botrányos volt, hisz a buddhistáknak egyetlen cseppet sem volna szabad inniuk.
– Szevasz, barátom! – lelkendezett Tanzan. – Gyere, igyál velem, egy pohárral!
Unso megdühödött, de azért fékezte magát válaszában:
– Én sosem iszom.
– Aki sosem iszik, az biztosan nem is ember – mondta erre Tanzan.
Erre azonban már kitört Unsóból a düh:
– Azt akarod ezzel mondani, hogy én nem vagyok ember, pusztán azért, mert nem nyúlok ahhoz, amit Buddha kifejezetten megtiltott? Ha nem vagyok ember, akkor mi vagyok?
– Egy Buddha – mondta Tanzan boldogan. Tanzan éppolyan közönségesen halt meg, mint ahogy élt. Életének utolsó napján megírt hatvan levelezőlapot, mindegyiket ugyanazzal a szöveggel:
Elindulok a földről.
Ez az utolsó üzenetem.
Tanzan
1892. július 27.
Megkérte az egyik barátját, hogy adja postára a lapokat, aztán csendben meghalt.
A bagdadi szúfi, Junaid, mondta: „A jó természetű élvhajhász jobb, mint a rossz természetű szent.”
